webnovel

Egy élet története

(Üdvözletem. Tudom ezen az oldalon nem nagyon vannak magyar olvasók mint Wattpad-on de remélem, hogy az a kevés aki rátalál erre "műnek" kicsit sem nevezhető ízére annak tetszeni fog.) A történetről annyit hogy a mi történelmünkben játszódik abból is az általam kedvelt Amerikai Függetlenségi Háború idején persze megspékelve némi fantasy elemmel. Csupán ennyit szeretnék elmondani a történetről és a többit rád olvasóra és a fantáziádra bízom. (U.I: bocsi a megvalósításáért ez eredetileg manga akart volna lenni ám rajz tehetség hiányában csak így sikerült. Ezért is bízok a képzelőerődben, hogy az majd megelevenití a képeket.)

Zombos1 · Fantasy
Not enough ratings
2 Chs

Az elbaszott múlt

- Mmhu... Hol vagyok?

- John, hát felébredtél!

- Úgy tűnik- áu!

- Csak lassan! Feküdj még vissza egy kicsit.

- Legközelebb csináljuk fordítva. Én ütök, maga fekszik. Jó?

- Úgy legyen.

- Legalább működött?

- Igen. Nem láttam, hogy követtek volna minket a városba.

- Egyáltalán kik ők és mit akarnak tőlünk?

- Mindjárt elmondom, csak előtte gyere és egyél. Hoztam sült húst, kenyeret és egy kis bort. Jó étvágyat hozzá.

- Köszönöm uram.

- A kérdésedre a válasz pedig bérgyilkosok.

- De... (nom, nom)... miért üldöz minket négy bérgyilkos?

- Emlékszel Robertre?

- Igen. Jamestown vezetője. Miért?

- Az egyik este beszélni szerettem volna vele valami fontos dologról, ám sajnos nem találtam az irodájában. Ezért úgy döntöttem, hogy megvárom mikor is valami szemet szúrt. Egy levél. Gyorsan elolvastam és nagyon nem tetszett ami benne ált.

- Miért? Mi ált benne?

- Nem tudom, hogy de, Robert olyan titkokról szerzet tudomást amiktől még én is nagyot néztem. Nyomban indultam is átadnia a parancsnoknak, ám balszerencsémre nem volt otthon, csak a felesége és az elbűvölő lánya. És hát, hogy is mondjam, eléggé kérette magát a két hölgy. A lényeg, hogy a parancsnok a vártnál hamarabb ért haza és nem volt elragadtatva attól, hogy hátulról dolgozok a feleségével míg a jobb kezem a lánya virágát kényezteti. Mielőtt azonban elmondhattam volna ott létem valódi okát, fegyvert rántott és rám támadt.

- Várjunk! Ezért üldöztek minket a katonák?!

- Igen.

- De maga azt mondta, hogy a parancsnok áruló és titokban a franciáknak kémked! Erre kiderül, hogy az egész felhajtás csak azért volt mert nem bírta a nadrágjában tartani az egyszerű kobrát!?

- Ja. Én sem értem. Pedig a hölgyek egyszer sem tettek panaszt a teljesítményemre.

- Én megölöm magát. De... De komolyan. Hogy lehet valaki ötven éves korára ilyen felelőtlen?!

- Most mi bajod? Így is a legjobbat hoztuk ki a helyzetből.

- Egy bordélyházban kellet töltsük az éjszakát! A mellettem lévő szobában konkrétan olyan keményen dugtak, hogy azt hittem az ágy átüti a falat!

- És akkor? Ettől bordélyház a bordélyház. Én mindenesetre remekül éreztem magam.

- Nem vagyok kíváncsi a részletekre köszönöm.

- Ugyan már, John. Úgy csinálsz mintha te nem élvezted volna.

- Mert nem is! Tudja milyen kínos volt az egész!?

- Most az a baj, hogy Ingrid csinált mindent? Első alkalmad volt. Hidd el, legközelebb jobban fog menni.

- Eléééég! Ahelyett, hogy erről beszél azon kellene gondolkodnunk mihez kezdjünk a levéllel! Vagy legalább had olvassam el én is! Lássam már miért akar négy bérgyilkos megölni.

- Parancsolj. Szolgáld ki magad.

- Igen... Ó, na ez már érdekes... Igen... tehát ezt szeretné... Jaj ne... Te jó Isten... Ezt nem hiszem el!

- Ütős egy levél nem de? Ki gondolná, hogy őfelségének ilyen sötét titkai vannak.

- Ezt mi hamarabb el kell juttatni valakihez akinél jó kezekben lesz!

- Nyugalom. Már meg van az emberünk. Egy régi barát aki remek hasznát tudná venni.

- És mennyire megbízható ez a barát?

- Tudom mire gondolsz. És biztosítlak afelől, hogy teljes mértékben megbízók benne.

- Ha maga mondjad. Na de most, hogy a levél problémája részben megoldódott, hogyan fogjunk neki a munkának amiért eredetileg jöttünk?

- Mindenekelőtt információkra van szükségünk. Úgyhogy irány a megbízónk a polgármester úr.

- És őt hol találjuk?

- A fogadós azt hallotta az egyik vendégtől, hogy ma tárgyalás lesz a bíróságon.

- Akkor hát mire várunk? Induljunk is- áu!

- Lassan a testtel! Először is, pihenj még egy kicsit. Másodszor, új ruhákra lesz szükségünk. Szerencsére a fogadós volt olyan nagylelkű és adott párat. Válogass csak kedvedre.

- A régiekkel mi a baj?

- A céhmester azt mondta próbáljuk meg nem felhívni magunkra a figyelmet. Meg aztán, rájuk fért már egy mosás. Kezdett olyan szaguk lenni mint egy egyhetes hullának.

- Mondtam, hogy nem kellene átugrani azon a kerítésen.

- Honnan tudhattam volna, hogy egy disznóól van a túloldalán?! Csak annyit láttam, hogy három katona jött be a bordélyházba minket keresni, miközben öt csinos lány kísért le reggelizni.

- Akkor sem kellett volna az ablakon át távoznunk, majd átmászni a kerítésen. A hátsó ajtón is kimehettünk volna.

- És ha pont a katonák karjaiba szadtunk volna? Akkor mi lett volna?

- Mindenek előtt bocsánatot kért volna a parancsnoktól amiért meggyalázta a feleségét és a lányát.

- Há! Még, hogy bocsánatot? Majd ha befagy a pokol!

- Huuuh... Maga egy nagyon meggondolatlan ember uram. És egy nap, meg lesz ennek az eredménye.

- Inkább egyél tovább! Legalább addig is csend van.

- Jut eszembe. Ha új ruhákat veszünk akkor jobb lenne hanyagolni azt a béna kalapot.

- Mi bajod van a kalapommal?

- Mondanám, hogy úgy néz ki mint amit a kutya szájából húztak volna ki, de az enyhe kifejezés lenne.

- Igaz, hogy kissé ütött kopott, de attól még remek kalap! De ha már ilyen jó divat ötleteid vannak, akkor már semmi bajod és indulhatunk is!

- Jaj ne! Úgy érzem, a fájdalom, felerősödött!

- Most elszámolok tízig és ha addigra nem vagy kész, akkor valóban érezni fogod azt a felerősödött fájdalmat.

- Ezt nem mondhatja komolyan uram!

- Egy!

- Jó, de akkor forduljon el vagy mennyen ki a szobából!

- Kettő!

(pár perccel később)

- Nos, jobban érzed magad?

- Maga egy szörnyeteg uram.

- Hogy mi vagyok?!

- Semmi! Amúgy, merre van a bíróság?

- A város vége fele. A fogadós azt mondta egy kisebb füves terület veszi körbe néhány fával. El sem lehet téveszteni.

- Ha lesz időnk szeretnék benézni a templomba.

- Mit akarsz te ott?

- Vasárnap van.

- Úgy is lekéstük a reggeli misét.

- De a délire még oda érhetünk.

- Akkor te menny. Nekem nincs kedvem.

- Ugyan már, nem fog belehalni abba az egy órába.

- Attól függ, lesz bor?

- Nem.

- Akkor hívjatok egy sírásót is mert egyből vihettek a temetőbe.

- Muszáj ennyire túldramatizálnia? Csak egy mise az egész.

- De olyan unalmas. Az egész arról szól, hogy egy öregembert hallgatunk ahogy felolvas egy könyvből.

- Mi baja van a bibliával?

- Azonkívül, hogy már ezerszer hallottuk azokat a történeteket? Semmi.

- Most azt várja, hogy írjanak egy második bibliát?

- Igen! Nem nagy dolog! Csak fogják magukat, kimennek a szabadba és mindent eltúloznak amit látnak.

- Miért érzek enyhe hitetlenséget a hangjában?

- Veled ellentétben én olyasvalakiben hiszek aki létezik is.

- És ki lenne az?

- Én magam.

- Értem én, hogy az önteltsége már már eget rengető, de ha lehet próbáljon meg egy normális választ adni. Kérem.

- Már fiatalon rájöttem, hogy ha akarok valamit, akkor egy dologra van csak szükségem. Erőre. És ahhoz edzenem kell. Így minden nap addig edzettem míg a kezemet hólyagok nem borították, vagy az izmaim már olyan fáradtak voltak, hogy egy fűszálat sem bírtam felemelni. Végül a kemény munka meghozta gyümölcsét. Sorra léptem át a határaimat és szereztem meg mindent amit akartam. Te is ahelyett, hogy a bibliát bújod, ragadj kardot és ne várd, hogy a fürj meg a manna majd ott terem előtted.

- A biblia azt mondja "Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a hegynek, menj innen oda, elmegy, és semmi sem lesz lehetetlen nektek."

- Máté evangéliuma 17,20. Jól mondom?

- Csak nem olvasta a bibliát? Mik ki nem derülnek.

- Ne feszítsd túl a húrt, John. De ha te a hittel hegyeket mozdítol, akkor én a világot.

- Majd meglátjuk. Mondja. Az a heg is az edzés eredménye a bal szeménél?

- Ez? Nem. Ez csupán egy lecke amit sosem sosem felejtek el.

- Miféle lecke?

- Ne is törődj vele, csak egy valamit jegyez meg jól.

- Mi lenne az?

- Lehetsz bármennyire erős, sosem fogsz tudni mindenkit megvédeni. A halál, néha csak úgy jön és elvesz mindent. Te pedig nem tehetsz ellene semmit.

- Kit nem tudott megvédeni?

- Sok olyan valakit aki jobban megérdemelné azt, hogy most itt legyen. Ehelyett viszont csak én, és az emlékük maradt.

- Átérzem a fájdalmát. Jól tudom milyen elveszíteni valaki fontosat.

- A szüleidre gondolsz?

- Ho... Honnan tud róluk?

- Néhány hete, egy éjjel beszéltél álmodban és őket emlegetted. Eddig nem akartam szóba hozni.

- És... mondtam még valamit esetleg?

- Csak annyit, hogy "sajnálom". Mi történt a szüleiddel, John?

- Semmi! Nem fontos.

- Pedig annak kell lennie ha még álmodban is róluk beszéltél. És mit értettél az alatt, hogy sajnálod?

- Mondom, semmit sem jelent! Különben sem tartozik magára!

- Lehet, de ameddig én vigyázok rád addig igen is rám tartozik! Csak segíteni akarok, John.

- Nekem nincs szükségem senki segítségére! Megértette!?

- Vedd le rólam a kezedet, John. Most.

- És ha nem? Mit fog csinálni?

- Akkor remélem, hogy egy kézzel is ki tudod törölni a seggedet.

- Tch.

- Köszönöm.

- Inkább most ne szóljon hozzám.

- Mert különben? Megint hisztizni fogsz?

- Egyáltalán miért érdekli ennyire?

- Ha látod ahogy a barátod az éjszaka kellős közepén a szüleit emlegeti miközben azt ismételgeti, hogy sajnálja, akkor csak kíváncsi leszel vajon mi lehet az oka.

- Huh. Gondolom addig nem áll le a kérdezősködésel míg el nem mondom, ugye?

- Jól ismersz.

- Akkor hát...

Öt éves voltam, mikor a közeli erdőben játszottam. Egy férfi lépett oda hozzám és a falunkat kereste. Természetesen elmondta neki az oda vezető utat és cserébe kaptam egy arany érmét tőle. Gyorsan haza akartam szaladni megmutatni a szüleimnek, de a férfi azt mondta inkább játsszak még egy kicsit. Én bolond meg hallgattam rá. Már alkonyodott mikor haza fele indultam. És bár ne tettem volna. Mikor kiértem az erdőből az egész falú lángokban állt. Mindenki, akit ismertem holtan feküdt előttem. Ekkor egy árnyék tűnt fel mögöttem. A férfi volt aki a falut kereste. Annyit mondott: "Szép munka kölyök. Kösz szépen a segítséget. Ne feledd, jó munkáért fizetség jár. Szóval vigyáz arra az érmére." Eközben a kezében lévő kardról csöpögött a vér. Mikor sikerült magamhoz térnem a sokk alól rohantam is a házunkhoz. Akárcsak a többi ház az is lángokban állt. Torkom szakadtából elkezdem üvölteni a szüleim után, de nem jött válasz. Majd két holttestet pillantottam meg a ház mögött. A kiontott vér látványára és szagára a mai napig emlékszem. Ekkor ismét megjelent a férfi: "Csak nem a szüleid voltak? Sajnálom, de ők okozták maguknak. Hiába kértem őket, hogy ne mozduljanak minden áron meg akartak keresni téged. Így nem maradt más választásom mint végezni velük. Az apád nem semmi ember volt. Azzal a sarlóval majdnem az én életemet vette el." Ekkor gyorsan megindultam apám holttestéhez és megpróbáltam kivenni a sarlót a kezéből de nem bírtam kiszedni. Ekkor a férfi gyomron vágott és elvesztettem az eszméletemet. Egy cellában ébredtem más gyerekekkel együtt. Az egyik idősebb gyerek elmondta, hogy ezek az emberek rabszolga kereskedők és csak a tíz éves gyerekeket viszik eladni, addig viszont a földeken kell dolgozniuk és aki szökni próbál azt megölik. Nemegyszer láttam hogyan végezték ki brutálisan aki szökni próbált. A fejüket karóra tűzték elrettentő példaként. De így is voltak olyanok akik inkább a halált választották mint sem a rabszolgaságot. Mikor én is betöltöttem a korhatárt, akkor sok más gyerekkel együtt levitt a pincébe ahol egy hatalmas terem fogadott minket egy színpaddal a végében. A színpad mögé vittek és elkezdtek előkészíteni a vevőknek. Az előkészítés alatt csak annyit hallottam, ötven arany, száz arany, kétszázötven arany, és így tovább. Mikor rám került a sor, sok szépen öltözött embert láttam egymás mellett ülni maszkkal az arcukon. Végül egy kövér nemes ember vett meg két lánnyal együtt. Még az nap este, a szemem láttára erőszakolta meg a két lányt. Másnap közölte velem, hogy miért vett meg: "remek játékszer leszel a fiam számára" mondta. A fia alig egy évvel volt idősebb nálam, de ugyan úgy örökölte az apja sötét és beteg elméjét. Minden nap újabb kínzásokkal ált elő, hogy megtörjön. Két éven keresztül reménykedtem, imádkoztam és könyörögtem, hogy jöjjön valaki és mentsen meg. Néha még az öngyilkosság is megfordult a fejemben. De sose voltam elég bátor hozzá, hogy megtegyem. Aztán eljött azaz este. A disznó épp haza tért egy három hónapos útról, és szinte kötelességének érezte, hogy egy jót hemperegjen a két lánnyal. Engem is behívott a szobába azzal a céllal, hogy a pohara mindig tele legyen borral. Csak álltam ott és néztem szótlanul ahogy a két lány némán, könnyekkel küszködve tűrte amit az a disznó művelt velük. Ekkor egy hang szólalt meg a fejemben: "harcolj!" mondta. Hirtelen úgy érezte, hogy nem vagyok ura a saját testemnek. Fogtam a kezemben lévő boroskancsót, lassan a disznó mögé sétáltam és teljes erőből fejbe vágtam. Azonnal meghalt. Majd éreztem, hogy újra én irányítók és a fia szobája felé vettem az irányt. Benyitottam, megragadtam az éjjeli szekrényén hagyott hámozó kést és egy határozott mozdulattal a szívébe döftem. Utolsó lélegzetvételével még rám nézett minek hatására kihúztam a kést és újra belé döftem. Majd újra és újra és újra és újra és újra és újra és újra és újra és újra. Ezután vissza szaladtam a két lányhoz akik felváltva ütötték a disznó holttestét miközben a szobát a sírásuk hangja töltötte meg. Megragadtam a kezüket majd átvittem őket a fiú szobájába és elkezdtünk kötelet csinálni az ott talált rongyokból. Mikor készen lettünk, hozzá kötöttük az ágy lábához és lassan leereszkedtünk rajta. Amint lent voltunk gyorsan az alattunk fekvő falú felé vettük az irányt, mert a katonák már kerestek minket. Veszélyes lett volna az főúton menni, ezért az erdőn át próbáltunk meg lejutni. Láttuk a fáklyák fényét mögülünk világítani és hallottuk a kutyák ugatását ahogy minket üldöznek. Nagy nehezen de sikerült lejutnunk, viszont nem állhatunk meg. Ekkor észrevettem egy lovaskocsit ami épp indulni készült. Gyorsan elbújtunk az áruk közé és imádkoztunk ne, hogy ránk találjanak. És úgy tűnt, hogy az imánk meghallgatott, hisz a kocsi minden gond nélkül elindult, mi pedig az örömtől és megkönnyebbüléstől elaludttunk. Reggel a kocsis ébresztett minket és kérdezte mit kerestünk ott hátul. Elmondtam töviről hegyire min mentünk keresztül az elmúlt két évben mire ő lehajolt és átölelt minket. Majd rám nézett, a kezét a fejemre tette és csak ennyit mondott: "ügyesen helytálltál." Aztán elvitt minket egy másik faluba ahol az ottani templomban akart hagyni minket. A lányok örömmel fogadták az új élet lehetőségét, de én nem akartam ott maradni. Ekkor a kocsis megkérdezte nem e lenne kedvem vele menni, mire én gondolkodás nélkül igent mondtam...

Most boldog? Ez vagyok én. Egy gyilkos!

- Nem, nem vagy gyilkos, John. Gyerek voltál még. Így nincs okod magadat hibáztatni.

- Nem hallotta amit mondtam? Mindenki meghalt csak azért mert nem tudtam befogni a számat! A vérük, ugyan úgy az én kezemen is szárad mint azoknak a férgeknek!

- És én újra elmondom, hogy csak gyerek voltál. És a gyerekek attól gyerekek, hogy hibáznak.

- Hogy képes több száz ember halálát hibának nevezni?! Magának az emberi élet nem jelent semmit?!

- Mint már mondtam, én is vesztettem már el hozzám közelálló embereket. De a gyász nem hozza vissza őket. Most pedig néz rám és válaszolj. Ki valójában a hibás?

- Én.

- (Pow) Kérdezem újra. Ki valójában a hibás?

- Most miért kellett megütnie?!

- Kiverem belőled az önmarcangolást. Most pedig, ki a hibás?

- Én!

- (Pow) Ki a hibás?

- Én!

- (Pow) Ki a hibás?

- Én!

- (Pow) Ki a hibás?

- Én!

(öt perccel később)

- Ki a hibás?

- É... én.

- Huuh... Makacs egy kölyök vagy mit ne mondjak. Már az öklöm is elkezdett fájni.

- He he. Már... Nem... érzek... Semmit... Az normális?

- Igen. Azt hiszem.

- Akkor jó.

- Legalább bosszút áltál már?

- Nem. Isaac mindig lebeszélt róla. Azt mondta egy ilyen tett nem méltó Isten szolgáljához.

- Vicces ezt pont az ő szájából hallani. De bármennyire is utálom kimondani, Isaacnek részben igaza van. A bosszú egy kétélű fegyver. Az első pár alkalommal tényleg azt érzed, hogy igazságot szolgáltattál. De egy idő után ráébredsz, hogy az a sok kiontott vér sose fogja megszüntetni a fájdalmat.

- Maga is leakar beszélni a bosszúról?

- Csak azt mondom, hogy egy valakit válasz.

- És a többivel mi lesz? Ők is megérdemel a halált!

- Igen meg. De azt majd én intézem. Te csak arra az egy valakire koncentrálj.

- Miért akar ennyire segíteni? Biztos nem a jószándék vezérli.

- Látni szeretném azt a örömöt mikor átszúrod a rohadék szívét.

- És ez miért jó magának?

- Majd megtudod. Most viszont, add a kezed. Segítek felállni.

- Csak pár percet had üljek. Még most sem érzek néhány végtagot.

- Na jó. De ha nem baj, én is leülök melléd.

- Csak tessék.

- Köszönöm. És milyen ember volt az apád? Az a féreg is megjegyezte, hogy nem semmi ember volt.

- A legjobb szó amit használhatnék, az a csodálatos lenne. Ő volt a falunk vezetője és a lelkész is egyben. Nem kis felelősség nyomta a vállát. De ezek ellenére is mindig tudod időt szánni rám. Mikor viszont nem, akkor az erdőbe mentem kalandot keresni. Aznap is elfoglalt volt. Az egyetlen dolog ami emlékeztet rá ez a kereszt alakú nyaklánc. Még a születés napomra kaptam tőle azzal a céllal, hogy tudjam akárcsak Isten, ő is mindig velem van. Úgy tűnik már csak Isten és ez a nyaklánc maradt nekem. De őszintén, néha elgondolkodom azon, hogy vajon mi lett volna ha aznap nem megyek az erdőbe? Vajon akkor másképp alakult volna minden? És miért csak én éltem túl?

- Hmm... Ezek közül egyikre sem tudom a választ. De annyi biztos, hogy valakinek odafent még tervei vannak veled.

- Ha ez igaz, akkor szeretnék behúzni egyet annak a valakinek.

- Hahaha! Ezt is elintézzük. Ne aggódj.

- Köszönöm.

- Mit?

- Ezt az egészet. Jó volt végre elmondani valakinek. Lehet, hogy mégsem akkora seggfej mint amilyennek gondoltam?

- Azért ne szóld el magad. De szívesen.

- Ha lehet, legközelebb egy ital mellett beszéljük meg a dolgot, és ne úgy, hogy a lelket is kiveri belőlem.

- Rendben, John. Rendben.

- Ha jobban belegondolok, mind a kettőnk múltja elbaszott.

- Csak a tiéd. Az enyém egy katasztrófa.

- Akkor az enyém meg egy természeti csapás.

- Világvége.

- Apokalipszis.

- Rémálom.

- Pokol.

- Isten haragja.

- Ennek mi értelme van?

- Semmi.

- Akkor jó. A világ mindenség pusztulása.

- Purgatórium...

(fél órával később)

~ Megállni! Kik maguk és mit akarnak?

- Szép napot barátom! A tárgyalásra jöttünk.

~ Önök az esküdtszék tagjai?

- Ahogy mondja!

~ Akkor kérem a nevüket, hogy ellenőrizni tudjam a listán.

- Lista? Miféle lista?

~ A polgármester úr elrendelte, hogy csak azok jelenhetnek meg akik fel vannak írva. És most, kérem a neveiket vagy távozzanak!

- Ó, az a lista. Miért nem így kezdte! Nézze, ezek vagyunk mi itt közepén.

~ !... Erre parancsoljon Mr.Edward és Mr.Nathan.

(---)

- Ezt, hogy csinálta uram?

- Egy érme, csodákra képes.

- Lefizette?

- Ez becstelennek hangzik. Inkább mondjuk úgy, megfizettem a szolgálataiért.

- Ezt hívják lefizetésnek uram.

- Mindegy, a lényeg, hogy bent vagyunk.

- Akkor keressük is meg a polgármestert és beszéljünk vele!

- Az ráér.

- Nem ezért jöttünk?

- De, viszont én a tárgyalásra is kíváncsi vagyok.

- Miért?

- Neked kicsit sem gyanús, hogy csak azok jelenhetnek meg akiket a polgármester választott?

- Talán ők a legmegbízhatóbb emberei.

- Vagy valami másról van itt szó. Mindenesetre amondó vagyok üljük végig és meglátjuk mi fog kisülni belőle.

- Rendben.

(15 perccel később)

- (Még tízen jöttek az elmúlt negyed órában. Velünk együtt az már tizenkettő. Emellet még két őr áll az ajtóban, és ha a polgármester is megérkezik, plusz a vádlott az már tizenhat személy. Ha rosszra fordulnának a dolgok a két őrrel egyedül is elbánok. Ahogy látom az ablakok elég nagyok ahhoz, hogy átférjünk rajtuk. Remek menekülési útvonalnak bizonyulnak.)

- Uram?

- Igen? Történt valami?

- Csupán szokatlanul csendben van.

- Bocsáss meg, csak elvesztem a gondolataimban.

~ Kérem álljanak fel a tiszteletreméltó Foster polgármester előtt!

* Foglaljanak helyett uraim! Köszönöm a jelenlétüket. Mint azt tudják, azért vagyunk ma itt, hogy igazságot szolgáltassunk! Kérem kísérjék be a vádlottat!

(---)

- !?... (Ez nem lehet igaz! Mit keres ő itt?)

- Mi a baj uram?

- Aki a vádlottat kíséri, a céhmester!

(---)

* Elliot céhmester! Kérem ismertesse az esküdtszékkel a vádlottat és tettét!

* Tisztelt esküdtszék, had mutassam be Izabell Smist! Egy huszonkét éves hölgy aki egy héttel ezelőtt betört a polgármester úr irodájába és értékes dokumentumokat próbált meg ellopni.

~ Ez felháborító!

~ Gyalázatos!

~ Szégyen teljes!

* Csendet! Csendet kérek! Folytassa Elliot!

* Ám mielőtt sikerrel járhatott volna elkaptuk és visszaszereztük az ellopott dokumentumokat. A kihallgatás alatt Ms.Izabell rendkívül erőszakosan viselkedett és egy emberem meg is sérült neki köszönhetően!

~ Boszorkány!

~ Biztos megszállta az ördög!

~ Máglyára vele!

* Csendet! Csendet ha mondom! Ms.Izabell mit tud felhozni mentségére?!

* ...

* A hallgatás nem segít önön ifjú hölgy!

(---)

- Persze, hogy nem, hisz megszólalni sem mer.

- Ezt, hogy érti?

- Látod ahogy a jobb kezével a bal karját fogja? El van törve. Aztán ott van az állása. A jobb lába nem is éri a földet. Tehát ki van ficamodva a bokája. ( Szép kis igazságszolgáltatás. Bár szokták mondani, hogy ha szép szó nem használ jöhet a durva módszer.)

- Lenyűgöző! Észre sem vettem! De most mihez kezdjünk?

- Egyenlőre csak nézzük tovább és várjuk ki a végét. (Kérdés az, mit kéne tovább nézni? Egyértelmű, hogy az egész meg van rendezve. Kíváncsi vagyok, Elliot is részt vesz e ebben a színjátékban? Bár, igazából azok a dokumentumok jobban érdekelnek amiket ellopott a kishölgy. Mi szerepelhet bennük ami annyira fontos, hogy az életét kockáztatta? Mit titkolhat a polgármester ennyire?)

(---)

* Nos, ha Ms.Izabellnek nincs semmi mondanivalója akkor meghozom az ítéletet!

* Polgármester úr egy szóra!

* Igen, Elliot? Mit szeretne?

* Engedje meg, hogy én kérdezhessek tőle!

* Az engedélyt megadom!

* Köszönöm! A kérdésem az volna, hogy...

(Boom!)

~ Mi ez?! Khu khu!

~ Nem látok semmit!

~ Ááá a fülem! Khu!

(---)

- Mi ez a hatalmas füst uram?! Khu! khu! khu!

- Csukd be a szemed és takard el az orrod John! Ez egy nagyon erős füstbomba! Khu! khu!

(---)

* Elliot! Khu! Mégis mi a fene folyik itt?! Khu! khu!

* Nem tudom! Khu! Mindenki! Mennyenek az ajtókhoz!

~ Nem nyílnak! Khm! Khm!

~ Zárva vannak! Khm!

~ Csapdába estünk!

* Elliot! El... li... ot...

* Polgármester úr! Tartson ki! Tartson ki kérem! Khu! Khu! Khu!

(---)

- Most mihez kezdjünk uram?! Ha ez így megy tovább akkor mind megfulladunk! Khu! Khu!

- Még egy kicsit tarts ki! (Ez nem lesz jó! John, jól mondja, a füst lassan mindannyiunkat megfog ölni!) Khu! Khu! (Ha az ajtók zárva vannak, akkor csak az ablakok maradtak az utolsó reményeink! Csak az a baj, hogy nem látok semmit a könnyeimtől!) Khm! Khm! (Meg kell találnom őket! De azt sem tudom merre induljak!) Khm! Khm! (Nincs most idő ezen filozofálni! Előre!) Khm! Khm!

(Paf.)

(Áu a fejem! Ezek szerint elértem a terem egyik falát. Már csak meg kell találnom az egyik ablakot és kinyitni! De melyik irányban lehet?!) Hm!? (Mi ez? Érzek egy enyhe szellőt jobb oldalról. Az ablakok! Megvan!) Khm! Khm! (Nincs időm kinyitni! Muszáj lesz puszta kézzel kitörnöm!) ÁÁÁ!!!!

(Crush!)

Végre, friss levegő! SHMMM... huuu. SHMMM... huuu. Mihamarabb ki kell hoznom onnan a többieket! De ha visszamegyek akkor újra nem fogok látni semmit a füsttől! Jobb lesz ha innen kintről betöröm a többi ablakot, így legalább a füstnek lesz hol távoznia. Csak kéne valami amivel ezt metudnám tenni. Nocsak! Úgy látom ez a vastag faág pont megfelel erre a célra. Akkor hát, lássuk is hozzá!

(Crush!) (Crush!) (Crush!) (Crush!) (Crush!) (Crush!) (Crush!) (Crush!) (Crush!)

Jó! Most, hogy ez megvan, megyek és megnézem az ajtókat! (Tényleg zárva vannak. De ki és mikor? Majd később kiderítem! Viszont ha nem tudom kinyitni, akkor nincs más választásom mint berúgni!)

(Crush!)

Emberek! Mindenki kövesse a hangomat! Erre! Erre!

~ Köszönöm! Khm!

~ Örök hálám!

~ Köszönöm!

- Ez szép munka volt uram! Khm! Khm!

- Vegyél egy mély lélegzetet John.

- SMMMM... huuu.

- Ez az. Csak így tovább. Szépen, lassan.

Figyelem! Aki jobban érzi magát az jöjjön és segítsen kihozni a még bent maradt embereket!

~ Menjünk segítsünk neki!

~ Igen!

~ Igen!

~ Kérem! Valaki segítene! Khm! Khm!

~ Támaszkodjon rám!

~ Valaki! Nem...nem érzem a lábaimat! Khm!

~ Minden rendben lesz csak szorítson jó erősen!

(---)

- Jöjjön Elliot! Kiviszem innen!

* Zeck? Mit keres maga itt? Khm! Khm! Megmondtam, hogy maradjon a fogadóban! Khm! Khm!

- Mostmár én is bánom.

* Örülök, hogy itt van.

- Én is barátom. Én is.

(---)

* Hahó! Valaki segítene nekem is! Hé!!!

- Nyugalom polgármester úr! Jöttem segíteni!

* Köszönöm fiatalember! Egy életre lekötelezett! Hogy hívják?

- John!

* Köszönöm John!

(---)

- Mindenkit sikerült kimenteni?

* Ahogy látom mindenki kijutott épségben.

- Akkor jó. Várjunk! Hol van John?!

* Hol a polgármester?!

- Itt vagyunk!

- Mit kerestél te ott bent?!

* Engem jött kimenteni.

* Polgármester úr! Jól van?

* Jól vagyok Elliot, hála ennek a derék fiatalembernek! Nagy jutalomban fogom részesíteni. Most viszont, vigyük a sebesülteket Bernadetthez!

* De uram, mi lesz a bírósággal?

- Nyugalom Elliot. Ez csak egy füstbomba volt. Lehetetlen, hogy az épület kigyulladtjon.

* Na de-

* Elliot! A sérültek most elsőbbséget élveznek!

* Értettem!

* Helyes. John fiam!

- Igen polgármester úr?

* Segítesz nekem elvinni a betegeket?

- Hát persze! Amúgy ki ez a, Bernadett?

* Városunk doktornője.

- Nő mint orvos? Ilyet sem hallottam még.

* Lehet, hogy nő, de nagyon érti a dolgát. Egyszer például...

- Hé! Elliot.

* Igen?

- Jöjjön, beszélni szeretnék magával.

(---)

* Mit akar Zeck?

- Megszámoltam magunkat, és három ember hiányzik.

* Várjunk! Hol van Ms. Izabell?!

- Ő az egyik, meg a két őrt sem találtam akik az ajtó előtt álltak.

* Szökési kísérlet.

- Volt esetleg egy másik kijárat az épületből, a főajtón kívül?

* A mellék ajtó a bírói széktől jobbra. De azt mindig zárva tartjuk.

- Kinél szokott lenni a kulcs?

* Itt van ná... Ho... hova lettek a kulcsaim?!

- Nem lehet, hogy othon felejtette?

* Kizárt! Tisztán emlékszem, hogy reggel indulás előtt a zsebembe tettem! Hacsak...

- Mi az?

* Mikor ide felé tartottam egy fiatal fiú nekem jött. Bocsánatot kértünk egymástól és mentünk a dolgunkra. Lehet, hogy kilopta a kulcsokat?

- Tehát mindent megterveztek.

* De honnan tudták mikor és hol lessz? Ez elvileg egy privát tárgyalásnak lett tervezve.

- Onnan ahonnan én is. A fogadós hallotta az egyik vendégtől a pontos időt és helyet. Amúgy ön tudta, hogy az egész tárgyalás meg volt rendezve?

* Tehát maga is észrevette.

- Nehéz lett volna nem észrevenni.

* Már akkor tudtam, hogy valami nincs rendben amint megláttam az esküdteket. Mind a polgármester embere.

- Viszont amit igazán furcsállok, hogy senki sem hallott minket ahogy segítségért kiáltottunk. Még egy lelket sem láttam az utcán mikor kimásztam az ablakon.

* Hány óra van?

- Öt múlhatott pár percce. Miért?

(Kong!) (Kong!) (Kong!)

* Az ötorai templom!

- Az ötorai templom!

* Ez megmagyarázza miért nem jött senki segíteni.

- Örülnék ha egy csendesebb helyen beszélnénk meg a részleteket.

* Ma este nyolckor a fogadóban?

- Ott leszek.

* Akkor ezt megbeszéltük...

* Elliot!

* Látom gyorsan végeztek a betegek elszállításával polgármester úr.

- Remélem, John nem hátráltatta önt uram.

* Ugyan. Még tán ő végezte a legtöbb munkát.

- Ezt örömmel hallom.

- Látja uram, tudok hasznos is lenni.

- Csak kár, hogy ritka az olyan alkalom.

- Hé!

- Hahaha!

* Hahaha!

* Hahaha! Látom remek barátok. Na de a lényeg, Elliot! Miért nem mondta, hogy ismeri a megmentőinket?

- Azért mert csak ma érkeztünk a városba. Mellesleg polgármester úr, ön hívott ide minket. Parancsoljon a levél amit küldött.

* Had nézzem csakl! Igen, ezt valóban én írtam. Nos, véleményem szerint ennyi izgalom bőven elég volt mára. Önöket holnap várom az irodámban pontban háromkor. Ne késsenek!

- Nem fogunk.

* Helyes! Elliot, maga velem jön! Van egy kis elintéznivalónk még itt.

* Értettem!

* Akkor holnap találkozunk uraim!

- Minden bizonnyal polgármester úr. Gyere, John! Mi is vonuljunk vissza. Elliot.

* Zeck.

(---)

- Remek munkát végeztünk uram! Mindenkit sikerült kimentenünk és senki sem halt meg!

- A munkánk viszont csak most kezdődik. Sikerült megszerezned az esküdtek nevét tartalmazó listát a romok alól?

- Igen.

- Nagyszerű! Akkor hát, kezdődhet a móka.