CH.2 || Azt hittem, a legjobbat teszem, amit tudok...

Alexander herceg nem volt magánál.

"Biztos vagy benne?"

"Ahogy óhajtja."

"Tehát elismered, hogy mit tettél?"

Alexander-sama olyasmit mondott, amitől meggondoltam magam.

Ő egy furcsa ember.

Egyenesen a szemébe néztem és válaszoltam,

"Nem számít, mit mondok, úgy tűnik, felséged már döntött."

Alexander-sama csalódottnak tűnt, mert úgy viselkedtem, ahogy szoktam.

Azt akarta, hogy sírjak?

Nem, természetesen nem.

Ha a sírás és a könyörgés bármit is megváltoztatott volna, megtettem volna.

Valószínűleg ez az oka annak, hogy Alexander herceg engem hibáztat, amiért azt mondom, hogy nem vagyok aranyos.

Ezt úgy mondtam, hogy apám és anyám, de Alexander sem hallhatta.

"De azt megmondom neked, hogy a liliomok, amelyeket én neveltem, azok a leányliliomok voltak."

"Undorító vagy!"

Kiáltott fel Alexander.

"Sajnálom. De ez az igazság."

Nem hiszem, hogy Natalia képes lett volna olyan liliomokat termeszteni, amelyek ilyen gondos hőmérséklet-szabályozást és műtrágyakeverést igényelnek.

De nincs rá bizonyíték.

Maradjunk ennyiben.

Ez a legkevesebb, amit tehetek.

"Mint tudjátok, ha a leányliliomot nem egy szent termeszti, akkor sárga szirmai lesznek. Ha azonban egy szent termeszti, akkor egy egyedülálló virág lesz, tiszta fehér szirmokkal és kék virágporral.

-Amikor a 'Szentek Rituáléja' közeledett, a jelöltek elhozták a csemetéket a templomból, és megtermesztették őket."

"A minap végre sikerült kinyitnom a bimbókat, ezt Alexander herceg és a templom is megerősítette ''

"Igen, ezért gondoltuk mi, a papok, először, hogy Elvira szent volt. Közelebbről megvizsgálva azonban felfedeztük, hogy Elvira úrnő liliomai közönséges fehér liliomok voltak, amelyeket színeztek. Szégyelljétek magatokat!"

Kiabált rám a főpapnő, és Alexander herceg is.

"Igen, te hamis szent! Hogy merészelsz engem becsapni!"

"Nem volt szándékomban."

"Pofa be! Azért jegyeztelek el téged, mert azt hittem, hogy te állsz a legközelebb egy szenthez, de nekem nincs szükségem hamis szentekre!"

Bármit is próbáltam mondani, Alexander herceg nem hallgatott rám.

Végül felkiáltott,

"Ezennel kijelentem, hogy felbontom az Elvirával kötött eljegyzésemet, és eljegyzem a törvényes szentet, Nataliát!"

Egy aprót sóhajtottam.

Azt hiszem, végig ez volt a terv.

Alexander hercegtől és a templomtól.

Mint szentjelölt és mint hercegnő, én lettem volna a leendő királynő.

Tizenhárom éves koromtól kezdve a szigorú kiképzésnek és tanulmányoknak szenteltem magam.

Igaz, hogy nincs szerelem köztem és Sándor herceg között, de úgy gondoltam, hogy a legjobbat teszem, amit tudok.

"Kedves Alexander...! Natalia nagyon le van nyűgözve..."

Vetettem egy pillantást Nataliára, aki mellettem állt, és könnybe lábadt a szeme.

Pihe-puha eper szőke volt, érzéki testtel. A beszédében enyhe selypítés volt. Nagy szemei is voltak.

Én a teljes ellentéte vagyok neki, egyenes platinaszőke hajjal, intelligens szemekkel.

Úgy hallottam, hogy a bárónő, Lady Natalia és Alexander herceg néhány hónappal ezelőtt egy álarcosbálon találkoztak, és férfi-női kapcsolatba keveredtek.

De azt akartam hinni, hogy ez csak szórakozás volt Alexander herceg számára, aki az őfelsége halála utáni koronázására készült.

Úgy gondoltam, hogy mivel én leszek a szent és a császárné, természetes, hogy legalább egy királynő legyen az oldalamon.

Megmagyaráztam magamnak, hogy nem kell aggódnom ezek miatt az apróságok miatt.

Mondtam magamnak.

És most, hogy Alexander herceg koronázása véget ért, már csak meg kellett várnom a szentté avatásomat, és utána megtartani az esküvői szertartást.

Soha nem gondoltam volna, hogy ez megtörténik.

Legalább egyenesedjünk ki, nézzünk előre, és induljunk.

El kellett fogadnom.

"- De az igaz, hogy Elvira már régóta szolgálja a hazáját."

Alexander herceg ezt mondta.

Nyugtalanító érzésem támadt ezzel kapcsolatban.

"Ezért Elvira továbbra is a királyi palotában lakhat."

Aztán szeretetteljes pillantást vetett Nataliára, és megszólalt,

"Ő lesz Szent Natália segédje, és polgárként fogja szolgálni az országot..."

"Visszautasítom."

Nem vicceltem.

Remélem, megbocsátja, hogy egy kicsit önző vagyok.